• Gerelyhajításban is téli bajnokokat avattak

    Gerelyhajításban is téli bajnokokat avattak

    Vasárnap a Veszprémben rendezett felnőtt és U16-os téli dobó magyar bajnokságon gerelyhajításban osztottak érmeket.

    A szombati kalapács-, valamint diszkoszvetés után vasárnap a gerelyhajítással folytatódott Veszprémben a felnőtt és U16-os téli dobó magyar bajnokság. Az U16-os korosztályban a 2008-2009-ben, a felnőttek között a 2007-ben vagy korábban született atléták mérethették meg magukat.

    A felnőttmezőnyökből külföldi edzőtábor vagy egyéb okok miatt jó néhányan hiányoztak, az U16-os fiúk viszont szép létszámban képviseltették magukat. A húszfős versenyt az FTC ígérete, Magyar Szabolcs nyerte a 600 grammos gerellyel, miután 53,54 méterre repítette azt. A második helyen Kolláth Kornél (52,76), a harmadikon Menyhárt Olivér (50,22) végzett.

    Az U16-os lányok viadalán a Csepeli DAC reménysége, Vágó Zsófia 46,88 méterre dobta az 500 grammos szert, ezzel fölényesen nyerte meg az ob-t Földesi Fanni (38,07) és Bartos Panna (36,57) előtt.

    A férfiaknál négyen indultak. Itt a két U20-as versenyző, Bényi Dániel (64,27) és Földesi Gergő (62,10) zárt az első két helyen.

    A szintén négyfős női versenyen Makai Anna nyert U20-asként 48,58-cal, utána az U23-asokat képviselve Eszenyi Napsugár (48,37) és Nagy Viktória (43,87) zárt.


    (Kiemelt képen: az U16-os bajnok Vágó Zsófia Fotó: Pesti János)

    https://www.utanpotlassport.hu/2023/03/05/gerelyhajitasban-is-teli-bajnokokat-avattak?fbclid=IwAR3z81hI6eDYJcS3-XmIvwmS9g7hMJV3Ff5JgtISL-NF-onojDvwFhJet2A

    Vágó Zsófia

  • Fedettpályás U20 és U18 Atlétikai Magyar Bajnokság 2023

    Fedettpályás U20 és U18 Atlétikai Magyar Bajnokság 2023

     

    Diemer Anna Sára - Női Magasugrás 3. hely 1.62m (PB). 

    Galsi Laura Lilla - Női 800 méter fedett pálya - 2. hely - 2:15.76

    Komáromi Ádám Mátyás - Férfi 60 méter fedett pálya – A Döntő - 4. hely 7.23s

     

    Gratulálunk!

     

    Diemer Anna Sára

    Galsi Laura Lilla és Tusai Brigitta  Galsi Laura Lilla

     

     

     

     

  • Dunakeszi Észak-Magyarországi Régió U12

    Dunakeszin az Észak-Magyarországi Régió U12 Pályaversenyén szerepeltek kimagaslóan gyermekversenyzőink

    Kellemes, napsütéses időben, jól előkészített pályákon került megrendezésre az idény utolsó U12 korosztály egyéni pályaversenye.

    Egyesületünket két fiú és két leányversenyző képviselte rendkívül eredményesen. A tíz versenyszámból négyben szerezték meg a győzelmet, egy második és egy negyedik helyezéssel kiegészítve.

    Első versenyszámban a vortex hajításban Vágó Kata nagyszerű 35,13 m-es hajításával szerezte meg a győzelmet, ezzel lendületet adva társainak is.

    50 m síkfutásban Moldován Dorka 7,79 mp-el ért elsőként célba, majd követte őt Sulyok Bálint, aki a fiú 50 m síkfutás bajnoka lett 7,61 mp-es futásával.

    Leány távolugrásban 4,03 m-es ugrásával lett első Vágó Kata, aki már második aranyérmét vehette át ezen a versenyen, majd nagyszerű versenyzéssel Moldován Dorka 3,89 m-el másodikként állhatott dobogóra, ezzel az eredményével aranyérme mellé egy ezüstöt is begyűjtött.

    150 m gátfutásban nagyszerűen futó Tari Dániel idejével legjobb 2012-es versenyző lett, mely eredménye 27,54 mp, de az idősebbek között neki ez a negyedik helyre lett elegendő.

    Gratulálunk

    versenyzőinknek és felkészítő edzőiknek!

    Hajrá Csepeli DAC!

     

    U12 - Dobogó

    U12-2

    U12-3

    u12-4

  • U18 és U16 Ügyességi- és Gátfutó Atlétikai Magyar Csapatbajnokság 2022

    U18 és U16 Ügyességi- és Gátfutó Atlétikai Magyar Csapatbajnokság 2022

    Újra sikeresek voltak a Csepeli Diák Atlétikai Club versenyzői

    Hétvégén, Székesfehérváron került megrendezésre az idei ügyességi- és gátfutó csapatbajnokság, melyen mindkét korcsoportban 3 dobószámban indítottunk leány csapatot.

    Kifogástalan rendezés mellett néha napsütésben, néha szemerkélő esőben, változó erősségű szélben kellett helytállniuk a csapatoknak. A hűvös idő sem akadályozta meg versenyzőinket az újabb nagyszerű eredmények, egyéni rekordok elérésében.

    Az U-18 korosztály csapatában 4 – 4 versenyző indulhatott, de csak a legjobb 3 eredmény átlaga számított be a csapateredmény megállapításához, míg az U-16 korosztályban öt versenyző közül a négy legjobb átlaga adta meg a végső sorrendet.

    Az U-16 korosztályos csapatunk fiatalabb, U 14 korosztályosokkal kiegészítve rendkívül magabiztosan, nagy előnnyel nyerték meg mindhárom dobószámot így háromszoros Magyar Bajnokként térhettek haza.

    Részletes eredményeik:

    Diszkoszvetés /1 kg-os szerrel/, Vágó Zsófia 32,71 m, /új egyéni rekord/, Tas Nóra Anna 32,41 m, /új egyéni rekord/, Kristál Flóra 21,04 m, /új egyéni rekord/, Diemer Anna Sára 20,26 m, /új egyéni rekord/, Németh Virág 18,49 m, /új egyéni rekord/. Csapat átlageredménye 26,60 m.

    Súlylökés /3 kg-os golyóval/, Vágó Zsófia 11,81 m, /új egyéni rekord/, Diemer Anna Sára 11,74 m, /új egyéni rekord/, Tas Nóra Anna 10,60 m, Dévald Boglárka 7,41 m, /új egyéni rekord/, Kristál Flóra 7,31 m, /új egyéni rekord/. Csapat átlageredménye10,39 m.

    Gerelyhajítás /500 gr-os szerrel/, Vágó Zsófia 45,25 m, /új egyéni rekord/, Diemer Anna Sára 36,22 m, Tas Nóra Anna 35,75 m, Kristál Flóra 27,35 m, /új egyéni rekord/, Dévald Boglárka23,18 m. Csapat átlageredménye 36,14 m.

    U-18 korosztály leánycsapata is rendkívül eredményesen szerepelve, gerelyhajításban aranyéremmel, bajnoki címmel és két negyedik helyezéssel fejezték be versenyeiket:

    Részletes eredményeik:

    Diszkoszvetés /1 kg-os szerrel/, Szabó Henrietta 30,09 m, /új egyéni rekord/, Fidrich Viktória 25,42 m, /új egyéni rekord/, Dobor Sára 19,27 m, /új egyéni rekord/, Németh Zsófia. Csapat átlageredménye 24,92 m.

    Súlylökés /3 kg-os golyóval/, Németh Zsófia 10,88 m, /új egyéni rekord/, Fekete Boglárka 10,17 m, /idei legjobb eredménye/, Fidrich Viktória 9,35 m, /idei legjobb eredménye/, Szabó Henrietta 9,16 m, idei legjobb eredménye/. Csapat átlageredménye 10,13 m.

    Gerelyhajítás /500 gr-os szerrel/, Szabó Henrietta43,83 m, Németh Zsófia 41,59 m, Fekete Boglárka 37,77 m, Fidrich Viktória 34,52 m. Csapat átlageredménye 41,06 m,

    fotón U-16 gerelyes csapat

     

    U-16 gerelyes csapat

  • Moskola Zsombor a 100 m gátfutás U16 országos bajnoka

    Moskola Zsombor a 100 m gátfutás U16 országos bajnoka

    Pénteken és szombaton Győr adott otthont az U16 korosztály Atlétikai Magyar Bajnokságának. Egyesületünket öt atléta képviselte, akik közül hárman is a fiatalabb évjárat képviselői voltak, de ennek ellenére is remekül helytálltak.

    A kellemes napsütéses időt csak a fel-felerősödő szél zavarta meg ép úgy, mint a versenyzőket, ezért nem lehetett a futó és ugró eredményeket rekordokként elkönyvelni.

    Pénteken súlylökésben, szombaton diszkoszvetésben, gerelyhajításban, 100 m és 300 m gátfutásban méretették meg magukat fiaink és lányaink.

    Legeredményesebb versenyzőnk Moskola Zsombor volt, aki 100 m gátfutásban rendkívül szoros versenyben tudott 13,72 mp-es futásával elsőként célba érni, de a +3,1-es szél miatt nem hitelesíthető egyéni rekordnak. 300 m gátfutásban rosszul sikerült rajt után gáthibát vétett, így csak 44,85 mp-es időeredményével 14. helyezett lett.

    Tas Nóra Anna a fiatalabb évjáratot képviselve három számban is indult. Diszkoszvetésben új egyéni rekordot dobva 31,92 m-es eredményével a dobogó harmadik fokára állhatott fel, s vehetett át bronzérmet. Súlylökésben 11,07 m-es lökésével ötödik, évjáratának második legjobbja lett, míg gerelyhajításban 34,30 m-el szintén ötödik helyezést ért el.

    Diemer Anna Sára sérüléséből felépülve, nagyszerűen helytállva súlylökésben 11,14 m-el negyedik, míg gerelyhajításban 34,28 m-el hatodik helyezett lett.

    Szabó Bence szintén három számban mérettette meg magát. Diszkoszvetésben 43,15 m-el hatodik, évjáratának második legjobbja, gerelyhajításban 42,42 m-el szintén hatodik, évjáratának harmadik legjobbja, súlylökésben 12,43 m-el tizenkettedik, de évjáratának harmadik legjobbja lett.

    Fidrich Máté Pál két számban állt rajthoz, diszkoszvetésben 30,44 m-es dobásával tizenhetedik, évjáratának nyolcadik legjobbja, míg gerelyhajításban szintén tizenhetedik 29,66 m-el évjáratának kilencedik legjobbjaként.

    Gratulálunk versenyzőinknek és a felkészítő edzőiknek!

    Hajrá Csepeli DAC!

    Moskola Zsombor és edzői, Füredi Zsuzsanna és Fehér Gábor

     

     

     

  • Szekszárd az U16 és U14 Területi Atlétikai Bajnokság 2022. Centrum régió

    Újra remekeltek atlétáink

    Kánikulai melegben került megrendezésre Szekszárdon az U16 és U14 Területi Atlétikai Bajnokság 2022. Centrum régió - 3. fordulójára, melynek eredményei alapján lehet az Országos Bajnokságra továbbjutni.

    Hat atlétával vettünk részt a versenyen, ahol rendkívül eredményesen szerepeltünk. Az egyéni rekordjaik megdöntése mellett hét aranyérmet, két – két ezüst és bronzérmet nyertek, egy - egy negyedik, ötödik és hatodik helyezést értünk el.

    Legeredményesebb versenyzőnk az U14 korosztályban indult Vágó Zsófia három elsőségével. Gerelyhajításban 43,19 m-el, súlylökésben 14,62 m-el, diszkoszvetésben 36,02 m-es új egyéni rekorddal nyerte meg a versenyeit, így már mind a három versenyszámban országos ranglistavezető lett.

    Az U16 fiúk mezőnyében Moskola Zsombor két versenyszámban állhatott a dobogó legfelső fokára, 300 m gátfutásban új egyéni rekorddal 40,84 mp-el, 100 m gátfutásban 14,07 mp-es idővel.

    U16 leányok mezőnyében a sérüléséből felépült Diemer Anna Sára súlylökésben új egyéni rekordjával, 11,39 m-el nyerte meg versenyét, míg gerelyhajításban 36,22 m-el második helyen végzett.

    U14 fiú 80 m gátfutásban nagyszerű új egyéni rekordot jelentő 12,87 mp-es futásával Szabó Viktor Gergő végzett az első helyen, és vehetett át aranyérmet.

    U14 fiú diszkoszvetésben Moskola Bálint 31,50 m-es dobásával második helyezést ért el, súlylökésben 10,44 m-el harmadik, míg gerelyhajításban 25,21 m-es egyéni rekorddal negyedik lett.

    U16 fiú diszkoszvetésben Fidrich Máté Pál 31,36 m-el harmadik helyezést ért el, gerelyhajításban 31,27 m-es egyéni rekorddal ötödik, súlylökésben 9,17 m-es egyéni rekordjával hatodik helyen végzett.

    Gratulálunk versenyzőinknek és felkészítő edzőiknek! Hajrá Csepeli DAC!

     

    Vágó Zsófia 2022

  • Senior Országos Bajnokság

    Senior Országos Bajnokság

     

    A Csepeli DAC veterán atlétái is letették névjegyüket az aug. 28.-i Senior Országos Bajnokságon, 8 arany, 6 ezüst és 2 bronz érmet nyerve.

     

    Eredmények:

    Lakatos Károly M45 100m 12.44 mp, 1., 200 m 25.27 mp, 1. hely

    Králl Péter M35 1500 m 4:48.62 perc, 1.

    Ardey Zsolt M45 magasugrás 165 cm, 1. hely

    Kodácsi József M70 diszkoszvetés 1 kg, 34.97 m, 1., gerelyhajítás 50 dkg, 31.25 m, 1. hely.

    Damm József M70 kalapácsvetés 4kg, 35.30 m 1., nehéz kalapács, 12.78 m, 1. hely.

    Damm József M70 diszkoszvetés 33.10 m, 2. hely

    Králl Péter M35, 5000 m 19:05.41 perc, 2. hely

    Simon Károly M40 400 m 72,84 mp, 2. hely, 800 m 2:39.70 perc, 2. hely.

    Örvendi Sándorné W60 5000 m 26:41.27 perc, 2. hely

    Lambovics Mariann W 45 súlylökés 4kg, 913 cm, 2. hely

    Lambovics Mariann W45 diszkoszvetés 1 kg, 20.86 m, 3. hely

    Damm József M70 súlylökés 4 kg, 967 cm, 3. hely

    Simon Károly M40 200 m 31.28 mp, 6. hely.

     

    Mindenkinek gratuláció!

    Hajrá Csepeli DAC!

  • Országos Hegyifutó Bajnokság

    Újabb nagyszerű eredmény!

    Gratulálunk Galsi Laura Lillának és edzőjének, Tusai Brigittának !

    Laura a tegnapi napon (2022.07.30) a Kékestető környékén rendezett Országos Hegyifutó Bajnokságon a 3 helyen végzett, tovább növelve ezzel az idei országos bajnokságokon szerzett érmei számát!

    Hajrá Csepeli DAC!

     

    Galsi Laura Lilla 2022

  • Raffay Csanád az U-20 diszkoszvetés magyar bajnoka

    Raffay Csanád az U-20 diszkoszvetés magyar bajnoka

    Hétvégén Miskolcon rendezték meg az U-20 és U-23 korosztály Atlétikai Magyar Bajnokságát. Egyesületünket az U-20 mezőnyében három versenyző képviselte, akik rendkívül eredményesen szerepeltek.

    Raffay Csanád sérüléséből még nem teljesen felépülve is felvette a versenyt korosztálya diszkoszvetőivel, melynek során teljesen meggyőzően 50,64 méteres dobással nyerte meg versenyét, és nem csak az aranyérmet vehette át, hanem a következő Cseh – Magyar – Lengyel – Szlovák U-20 válogatott viadalra szóló meghívását is, mely versenyre a következő hétvégén Mariborban kerül sor.

    Bakó Martin Attila is maga mögött tudhatja a Covid negatív hatásait, és újra formába lendülve, nagyszerűen szerepelve, egyéni rekordjait is megdöntötte. 400 m gátfutásban 54,17 mp-es futásával a dobogó harmadik helyére ért fel és vehette át a bronzérmet, míg 400 m síkfutásban 49,37 mp-el negyedik lett. Eredményei alapján szintén meghívást kapott az U-20 következő válogatott viadalára, képviselheti hazánkat és az egyesületünket.

    Csuka Krisztofer 100 m síkfutásban 11,49 mp-et, 200 m síkfutásban 23,44 mp-et futva a népes mezőnyben tisztességesen helytállt, de nem jutott be a nyolcas döntőbe, míg távolugrásban megközelítve egyéni rekordját 632 cm-el hetedik helyezést ért el.

    Gratulálunk versenyzőinknek és Raffay Richárd valamint Damm József edzőknek!

     

    Hajrá Csepeli DAC!

    Raffay Csanád az U-20 diszkoszvetés magyar bajnoka

     

  • Csepeli DAC atlétái a magyar válogatottban

    Kiemelkedő eredményeik alapján több versenyzőnk is meghívást kapott a nemzeti válogatottba!

     

    Az U-18 korosztály Európa Bajnoksága Jeruzsálemben került megrendezésre, ahol is egyesületünkből Iker Natália 2000 m akadályfutásban és Babinyecz Anna 800 m síkfutásban teljesítette korábban a nevezési szintet és vehetett részt a versenyen.

    A Cseh – Magyar – Szlovák – Szlovén U-18 válogatott viadal, Székesfehérváronzajlott, ahova négy versenyzőnk kapott meghívást, de sajnos Fidrich Viktória gerelyhajítónknak az utolsó pillanatban, sérülés miatt le kellett mondania a szereplést, így csak hárman képviselhették egyesületünket.

    2000 m akadályfutásban Iker Natália 7:17.73 p-es futásával negyedikként ért célba. 1500 m síkfutásban Galsi Laura Lilla szintén negyedik helyezett lett 4:53.43 p-el. 800 m síkfutásban Babinyecz Anna 2:18.12 p-el ötödikként érkezett a célba.

    Lengyel – Cseh – Magyar U-18, U-20, Olimpiai Reménységek Dobó Versenye Karpacz,hazánkat és egyesületünket Fidrich Viktória képviselte, aki hatodik helyezettként fejezte be a versenyét.

    Ljubljanarendezte meg az U-16 korosztályrészvételével Bratislava – Ljubljana – Zagrab – Budapest, Négy Város Tornáját. A csapatversenyt is magában foglaló megmérettetésen összesített pontszámok alapján Budapest a második helyezett lett. Versenyzőink kitettek magukért, sikeres szereplésükkel nagyban hozzá járultak a csapat sikeréhez. 100 m síkfutásban Komáromi Ádám Mátyás 11,33 mp-el elsőként ért célba, míg a 4x100 m váltófutó csapatban is szerepelve (43,73 mp) Durkó Dávid egyesületi társával nagyban hozzásegítették a győzelemhez Budapest csapatát. Durkó Dávid távolugrásban 625 cm-es ugrásával második, Komáromi Ádám Mátyás 604 cm-es eredményével harmadik helyezést ért el. Durkó Dávid súlylökésben 9,78 m-es lökésével hatodik lett. Női távolugrásban Pintér Nóra 535 cm-es ugrásával második helyezett, míg magasugrásban 140 cm-el ötödik lett.

    Galsi Laura Lilla az olaszországi Saluzzoban megrendezett 15. U-18 Hegyifutó Világbajnokságon képviselte hazánkat és az egyesületünket. A 4350 m-es terepen, 155 m szintkülönbséget is legyőzve, tisztességesen helytállva harmincadikként ért célba a népes mezőnyben.

    További válogatott viadalok és világesemények is sorra kerülnek a közeljövőben, melyeken további versenyzőink is meghívást kaptak, mely eredményekről majd szintét tudósítást adunk.

    Gratulálunk versenyzőinknek és edzőiknek, sikeres folytatást kívánunk!

     

    Hajrá Csepeli DAC!

     

    Iker Natália és Babinyecz Anna

Subscribe to Hírek